CONTINENTAL HOTEL

BUDAPEST

hu

Elismerések, díjak

Média Építészet Díj 2010

2010. 11. 16.

Continental Hotel Budapest****Superior, a Hungária Fürdő felújítása nyerte 2010 Média Építészeti Díját

2010. november 16-án a Média Építészeti Díjra jelölt nyolc terv és nyolc megvalósult épület közül választotta ki a legjobbakat a zömében újságírókból álló zsűri és a nagyközönség. Ezen az estén a megépült épületek közül a zsűri egyöntetű elismerését mutatva, az első helyezett Vékony Péter és Hegedűs Péter tervei alapján elkészült Continental Hotel Budapest****Superior, az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló épületegyüttese lett.

A több mint 180 éves múltra visszatekintő egykori fürdő- és szállodakomplexum hosszú és gyötrelmes pusztulás után a maradék utcai front megóvását a műemlékké nyilvánítás segítette ugyan, de a megújulást a ZeinaHotel Szolgáltató Kft. beruházásában épülő új, 272 szobás szálloda megépítése hozta el.

A telek beépítésének jogi huzavonáját követően alig egy év alatt a ZeinaHotel Szolgáltató Kft. hangulatos és látványos oázist varázsolt a belváros szívébe. A Hungária Fürdő emléke hála az építtetőknek így nem csak stílusában, hanem annak valójában is újjáéled a Continental Hotel Budapest****Superior-ban.

Vissza
Szobafoglalás
Szobák Felnőttek Gyerekek